Művelődés-, Tudomány- és Orvostörténeti Folyóirat
2016/12           ISSN: 2062-2597
Cím: A holló, mint jelkép régi iratokban

Title: The raven as a symbol in ancient scriptures
[Letöltés]
Szerző(k): Forrai György PhD
Rovat: Gyógyítók és betegek alkotásai
Kötet: 2012/5
DOI:
Kulcsszavak:
A holló, mint életmentő, mint meteorológiai indikátor, mint Isten büntetésének közvetítője
Keywords:
The raven as life-saving, as a meteorological indicator, as a transmitter of divine punishment
Abstract:

The author, gleaning in ancient scriptures, gives an account of the different symbols of the raven


Mindössze negyven évet élt a tragikus sorsú amerikai költő, Edgar Allan Poe (1809-1849). Bús magányában és imádott nője utáni gyászában éjszaka egy képzeletbeli holló (helyesebb volna úgy írni: A Holló) látogatja meg, melyről verset ír: ez a vers a reménytelen és kilátástalan élet örök jelképe marad a világirodalomban.     

                

 Edgar Allan Poe: A holló (részlet, Tóth Árpád fordítása)

"Látnok!", búgtam,"szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Hogyha istent úgy félsz mint én s van hited, mely égre száll,
Mondd meg e gyászterhes órán: messzi Mennyben vár-e jó rám,
Angyal néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár,
Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?"
Szólt a Holló. "Soha már!"

De nemcsak a bánat, a kétségbeesés hírnöke a holló. Nézzük meg néhány ókori iratban egyéb szimbólumok hordozójaként is.

 

Illés próféta életének egy epizódját örökíti meg a Királyok I. könyve (17: 1-7). „És szóla a Thesbites Illés, a Gileád lakói közül, Akhábnak: Él az Úr, az Izráel Istene, aki előtt állok, hogy az esztendőkben sem harmat, sem eső nem lészen; hanem csak az én beszédem szerint. És lőn az Úrnak beszéde őhozzá, mondván: Menj el innét és menj napkelet felé, és rejtezzél el a Kérith patakja mellett, mely a Jordán felé folyik. És a patakból lesz néked italod; a hollóknak pedig megparancsoltam, hogy tápláljanak téged ott. Elméne azért, és az Úrnak beszéde szerint cselekedék; és elméne és leüle a Kérith patakja mellett, amely a Jordán felé folyik. És a hollók hoztak néki kenyeret és húst reggel és este, és a patakból ivott. És lőn néhány nap múlva, hogy kiszáradt a patak; mert nem volt eső a földre.”

 

Jézabel, Akhábnak, Izráel királyának a bálványimádó felesége, kíméletlen ellensége volt a prófétának, aki kénytelen volt többször is menekülni, hogy életét mentse. Egyik ilyen eseményt rögzíti a fenti idézet. A Kérith patak a Jordánba ömlik, és ha elmarad a téli esőzés, ma is szárazságot okozhat a környéken, „igazolva” a bibliai leírást. Az már kevésbé érthető, miért nyert el a holló ilyen „kitüntetett” szerepet, hiszen a holló a „tisztátalan” madarak közé tartozik. Mégis kap más szerepet is az ősi történetekben: valóságos „meteorológiai indikátor”, amikor Noé, hogy meggyőződjék az özönvíz apadásáról, „kibocsátá a hollót, és az el-elrepült, meg visszaszállt, míg a vizek a földről felszáradának” (Genesis könyve 8: 7). A holló, mint élelemhordozó, megjelenik a keresztény hagiológiában (a szentek életével foglalkozó tanban) is: holló táplálja Remete Szent Antalt, s amikor meglátogatja Szent Antal, a holló kétszer annyi kenyeret hoz (Legenda Aurea XVIII.). Másutt azonban Isten büntetését közvetíti: Ézsaiás könyve 34: 11, s kivájja az ember szemét (Példabeszédek 30: 17). Hollónak persze nem – de ezt már én teszem hozzá.

 

            Egy másik történetben a holló Izrael táborát menti meg. Az óriás Og kiszakítja a hegyet, hogy Izrael táborára borítsa. Fejére emeli, de a holló átfúrja és az a nyakába szakad.

            A „derék madarak” a római mitológiából sem hiányoznak. Cicero az elítéltek listájára került, ezért birtokára, az itáliai Caieta város közelébe menekült. Amikor a fölkutatására küldött személyek közeledtek, hollók szálltak be a kunyhójába, károgásukkal fölkeltették álmából, s lerángatták róla a ruháját. Rabszolgái felismerték, hogy ez az istenektől származó csodajel.

 

Gellius leírása szerint Valerius Maximus katonai tribunussá lett. Akkortájt történt, hogy a pomptini mezőn egy gallus csapat jelent meg és hatalmas termetű vezérük párviadalra vállalkozó harcost hívott ki a római seregből (Góliát-Dávid analógia!). Egy holló a bajvívásban meglehetősen „sportszerűtlenül” vett részt: folyton-folyvást zavarta az óriást. Következésképpen a győztes a Corvinus melléknevet érdemelte ki.

Lehet, hogy csak a róka okosabb a hollónál? Az aiszoposzi róka egészen biztosan, mivel kiénekelte a csőréből a sajtot…