Művelődés-, Tudomány- és Orvostörténeti Folyóirat
2016/12           ISSN: 2062-2597
Cím: Az orvoslás információtörténetéhez

Title: On the information history of medicine
[Letöltés]
Szerző(k): Z. Karvalics László, egy. docens - SZTE BTK Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszék
Rovat: A modern orvostudomány története napjainkig
Kötet: 2014/9
DOI: 10.17107/KH.2014.9.25-37
Kulcsszavak:
információtörténelem, orvosi ismeretek akkumulációja, orvosi információszolgáltatás, az orvoslás információtörténete
Keywords:
information history, accumulation of medical knowledge, information services in the medicine, information history of medicine
Abstract:

Combining the history of medicine with the emerging ’information history’ direction offers fresh look to old discourses and new narratives as well. The paper presents two different approaches.

First, it illustrates the possibilities of a general information history terminology usage, while talking about the well-known stages of history of medicine. After identifying the five main parts of a (social) information cycle we get a very profitable conceptual framework to re-arrange the literature heritage from an information point of view.

In the second place it promotes a classification, composing six groups of information history-related topics of medicine. (1) The birth, development, transmission, change and accumulation of medical knowledge (2) Epistemological history of medicine (3) Doctors as knowledge specialists and knowledge network hubs (4) Visual information history of medicine (5) Objectivated medical knowledge (6) Development of control structures of medicine.

Finally, the paper is pressing forward to apply different historical methods, emphasizing the possibilities of microhistory conversion. 


Textuális oldalról bizonyosan jó idők köszöntöttek az elmúlt egy-két évben az orvostörténészekre. A kínai gyógyítás atyjaként tisztelt 5. századi Pien Csüe (akinek a nevéhez az altatás, a pulzusmérés és – talán – a szervátültetés is fűződik) előfutárainak eddig ismeretlen kézirataira 2013 utolsó napjaiban, metróépítés közben bukkantak Szecsuan tartomány fővárosában, Csengtuban. A közel ezer bambusztekercs öt-hétszáz évvel vitte vissza a rendszerezett (esetünkben: kilenc fejezetbe sorolt és a mágia korszakán már túllépő) orvosi irodalom kezdeteit, a Nyugati Han-dinasztia korába (i.e. 202 és i.sz. 9 közé).  

Alig néhány hónappal korábban cseh régészek tárták fel Shepseskaf ‘ankh, az V. dinasztia (i.e. 2498-2345) tekintélyes és fontos királyi orvosának 4500 éves érintetlen, hatalmas mészkősírját egy Memphisz melletti nekropoliszban.  A bejárat melletti hieroglif feliratokon Hnum papjaként és varázspapként emlegetett Shepseskaf ‘ankh titulusa különleges: ha valóban ”Felső-és Alsó-Egyiptom orvosainak vezetője” volt, akkor a piramisépítések korára már bizonyosan szervezett és hierarchizált gyógyító közösség alakult ki.

1. ábra Feliratok Shepseskaf ‘ankh sír-bejáratának két oldaláról

De nemcsak a friss leletek jelentenek izgalmas újdonságot és lehetőséget. Mostanra érett be a Wellcome Gyűjtemény két másik könyvtárral közös, 2011 nyarán indított arab kézirat-digitalizáló programja is: a Wellcome Arabic Manuscripts Online immár nagyjából 1000, orvostörténeti szempontból kiemelkedő könyvet és töredéket tartalmaz.  A szabadon hozzáférhető állomány bármely két dokumentuma a kezelőfelületnek köszönhetően egyidejűleg is megtekinthető és összevethető, miközben minden egyes tétel történetéről és tartalmáról gazdag tájékoztató olvasható. Óriási ugrás a Yale University Library már eddig is hozzáférhető 62 kötetes gyűjteményéhez képest!  S mondani sem kell, hogy az a filológiai fegyverzet és szöveggondozási praxis, ami a 2005 óta épített Digital Hippocrates oldalain megjelenik a kiadás-változatokkal, kommentárokkal és a gyógyítás más görög-római klasszikusainak teljes egészében hozzáférhető műveivel,  vagy a Wellcome legújabb, 15 millió oldal terjedelemben digitalizált és hozzáférhetővé tett 19. századi orvosi könyv-anyaga  egészen új távlatokat nyit a digitális bölcsészettel szövetkező történeti kutatásoknak.
   Nagy kérdés ugyanakkor, hogy az új források feltűnése vagy a régi forrásokhoz való könnyebb hozzáférés ráirányítja-e a figyelmet arra, hogy az írott orvostörténeti emlékeknek a forrás-szerepen túl tárgyi természete is lehet? Maga az orvosi jelhagyás, az orvosi ismeretek rögzítése és átadható formában való tárgyiasulása, a medicina információs rendszereinek és technológiáinak fejlődése is releváns kutatói kérdés. Mondjuk ki: az orvoslás históriájának létezik egy önálló információtörténeti narratívája is.
   Voltaképpen már az különös, hogy az egészségügy minden területét átjáró informatikai forradalom eddig nem irányította rá a figyelmet saját előtörténetére. Amikor ma közel 50 ezer (!) e-health alkalmazás tölthető le mobiltelefonra, az orvosi képalkotás újabb és újabb dimenziókat hódít meg, komplett kórházi és egészségügyi informatikai rendszerek állnak csatasorba, az Interneten az orvosi tudás-építés új kisvilágai nyílnak meg, és még a betegközösségek hálózati önszerveződése is tudás-termelő lehet,  igazán különös, hogy mindezek kezdetleges és pre-digitális változatainak kutatása néhány, más irányból közelítő szórvány-publikáció ellenére még „nem állt paradigmatikusan össze”. Pedig az ezredforduló óta fokozatosan erősödött meg az történetkutatói irányzat,  amely az információ történetében egyszerre lát átfogó vizsgálódási keretrendszert, és tartja azt egyidejűleg alkalmazhatónak hagyományos történeti diszciplínákban (mint mondjuk a gazdaságtörténet vagy a hadtörténet) is.  Igaz, maga az informatikatörténet is mostohagyerekként kezeli az orvoslás informatikatörténetét: nem ismerek olyan kronológiát, amely tartalmazná például a vérkép-számológépet, és az optikai médiumok historikusainak látóköréből is teljesen kiesik például az orvosi képalkotás története.

2. ábra Számológép a minőségi vérkép elkészítéséhez (1920-1945), Nemes Csaba gyűjteményéből

Ennek a tanulmánynak az a célja, hogy megmutassa: az orvoslás históriája nehézség nélkül elmesélhető egymást követő és egymásba ágyazott információs folyamatok „metanyelvén” is. Abban bízik, hogy sikerül kedvet támasztania információ-központú majdani rekonstrukciós és elemzési kísérletekhez is, remélve, hogy az orvostörténet kapcsán megrajzolhatóvá váló összefüggések sikeresen gazdagítani tudják majd magát az információtörténeti alap-diskurzust is. Ezt a célt szolgálja a szöveg végén közölt fél tucat témacsokor is.

Kiindulópont: Az orvoslástörténet információ-elvű áttekintésének vázlata

A homo sapiens sapiens korai történetében a kis létszámú, jórészt elszigetelt közösségek számára a szemiózishoz, az új jelentések termeléséhez a természet-megfigyelés különböző alaphelyzetei építettek utakat. Az időjárás előrejelzéséhez, a sikeres élelemszerzéshez (főleg a vadászathoz és a nyomkövetéshez, illetve a tengeri halászathoz), a veszélyes ragadozókkal szembeni védekezéshez és az öngyógyító állati viselkedés mintázatainak felismeréséhez egyaránt az elmélyült külső obszerváció vitt közelebb, miközben legalább ennyire fontos maradt a csoporttagok viselkedésének helyes értelmezését és az emberi test változásainak és jelzéseinek (betegség esetén: tüneteknek és szimptómáknak) azonosítását szolgáló mechanizmusok megléte és fejlesztése .
Hogyan olvassuk például a Sardanapal ékírásos téglakönyvtárában fennmaradt szöveget, (Kelemen, 1962), amelyik az emberi szervek szerint csoportosítja a betegségokozó démonokat ?

"Az ember fejére tör hatalmával az átkozott Idpa.
Az ember májára tör hatalmával az iszonyatos Namtar.
Az ember nyakára tör hatalmával a gyalázatos Utuq.
Az ember mellére tör hatalmával a romlást hozó Alal.
Az ember beleire tör hatalmával a bősz Gigim.
Az ember kezére tör hatalmával a szörnyűséges Telal."

Leegyszerűsítve: kezdetleges adatbázisként. Absztraktabb módon: azt felismerve, hogy az összetett külső és belső jelenségvilág analitikus birtokba vétele az elkülönült jelenség-elemek megnevezhetővé tételével kezdődik, azok osztályokba, kategóriákba rendezésével folytatódik , amelynek köszönhetően viszont a megfelelő cselekvés kiválasztásához nélkülözhetetlen attributumok, sajátosságok számbavétele és egymáshoz rendelése már egyedi szerkezetben, magyarázat-értékkel válik lehetővé. Ennek köszönhető, hogy az adekvát viselkedést bizonyos feltételek fennállásához kötve immár kulturális kódként lehet a reakciókat automatizálni illetve a megbízhatónak bizonyult tudást generációk között is átadhatóvá tenni, a strukturált  külső emlékezeti tár szerepét betöltő írásos szövegműfajok segítségével.
 A gyógyító praxis mint információs folyamat ugyanúgy a valóság megelőző tükrözésén és a káros (olykor letális) hatások elkerülését vagy mérséklését szolgáló viselkedés-szabályozáson, illetve az azt támogató, nagyobb cselekvési teret biztosító időnyereségen alapul, mint minden más emberi információs ciklus. Célfüggvénye a betegség megelőzése (ezért is felértékelődő és alaposabban feltárandó terület a felvilágosítás, ismeretterjesztés története), súlyosbodásának lassítása vagy megállítása, illetve a felépülés, a regeneráció felgyorsítása (a másodlagos időnyereség). Helyes diagnózist követő helyes beavatkozás elkerülhetővé tesz egy veszély-teli jövőállapotot  – minél korábbi a detekció, annál inkább (elsődleges időnyereség).
A diagnosztikus és gyógyító ismeretek az első pillanattól fogva akkumulatív természetűek: változatlan élettérben addig finomodik, pontosodik, differenciálódik generációkon át a tudás, amíg el nem éri relatív határait. Nagy kérdés, hogy a gyógyító/javasember/sámán szerep elkülönülése, és evvel együtt az orvosi tudás koncentrációja tárgyszintű nyomás eredménye-e (értsd: a szükséges tudásmennyiség reprodukciójának és gyarapításának mennyiségi igényei miatt kellett valakinek a termelésből kilépve a közösségi munkamegosztás részeként gyógyításra „szakosodnia”), vagy metaszintű nyomásé (a hierarchizálódó társadalomszervezetben információs aszimmetriákra épülő hatalmi logika kisajátító természetére visszavezethetően). Esetleg hol így, hol úgy?  
    Mindenesetre az emberi érintkezés sűrűsödésével és az etnikai migráció új hullámaival új és új akkumulációs ciklusok is elindulnak, és erősödnek fel az orvosi tudás közösség-közi áramlásával. Ebben a folyamatban a kisebb közösségek és a nagy kultúrkörök közti tudáscsere is egyaránt „vándor” orvosok segítségével aktualizálódik, elindítva a hálózatosodást, elsődleges lökést adva az innovációnak (aminek a forrása az ismeretek keveredéséből származó transzformációs erő).
Eközben az akkumulációnak számos forrása van:

•    időben előre haladva egyre többen foglalkoznak szakosítottan az emberi test működésének megismerésével és orvoslással, egy adott ponttól már képzéssel, később tömegképzéssel sokszorosítva az addig felhalmozott ismereteket, megnövelve evvel a tudás további gyarapítása irányába ható erőket is
•    időben előrehaladva monoton növekszik az esetszám, vagyis szélesedik a tudás empirikus talapzata
•    az írás-másolással, később a nyomtatással az individuális átadhatóság mennyiségi határai leomlanak, napjaink online technológiája segítségével pedig a nagy, átfogó tudástárak, a szakértői rendszerek, a gyógyszer-adatbázisok, az esetgyűjtemények és más alaprendszerek révén globális és valós időben gyarapított óriási ismeret(rak)tár formálódik és érhető el

Az ismeret-tömeg gyarapodásának és pontosodásának köszönhető növekvő magyarázó és megoldó erő szakadatlanul a megismerés magasabb szintjei felé hajtja az orvosi össz-és rész-tudásokat. Emögött a mennyiségi növekedéssel összekapcsolt diverzifikáció a felhajtóerő: a valóság jelenség-osztályainak komplexitását egy idő után csak az adott területre szakosodott tudás-specialisták képesek leképezni és követni, újrakezdve a teljes ciklust: magasabb felbontású nevezéktannal, az adott rész-területre vonatkozó speciális ismeretek akkumulációjával - mígnem a megismerés magasabb szintjeinek elérése után immár az adott rész-területen indul újra a diverzifikáció (továbbszakosodás formájában). Az egyre nagyobb számú, elkülönülten fejlődő tudásterületek képviselői által felhalmozott ismeretek találkozása aztán állapotfeltáró vagy problémamegoldó helyzetben ugyanolyan transzformatív természetűvé válik, mint történt egykor a közösség-közi áramlások esetén, részben hibridizálva a tudásterületeket (ahol aztán ismét önálló akkumulációs ciklusok indulnak el), részben megnövelve és pontosítva az adott tudásterület analitikus vagy beavatkozási potenciálját. Ugyanilyen hatásúak az orvosi tudástól függetlenül fejlődő ismeretkörökkel, a tudomány és a technológia egészen távoli területeivel való találkozások .
Ahol a folyamatok információs természetűek, ott a művelettámogatáshoz az első pillanattól fogva segítségül hívható volt az információtechnológia, függetlenül attól, hogy más területeken kifejlődött eszköz, eljárás, módszer átvételéről-alkalmazásáról volt-e szó, vagy kifejezetten saját célú innováció, fejlesztés történt-e.

1.    Az információs ciklus belépő, percepciós-reprezentációs szakaszát visszatérően a nyelvtechnológia segíti , később emellé rohamos tempóban felzárkózik a méréstechnika , majd leginkább és elsősorban a képtechnológia. Az orvosi képalkotás története – az Edwin Smith Papirusz tanúsága szerint – nagyjából ötezer éves múltra tekint vissza , és a korai tükrözéses-gyertyás megoldások helyére csak az elektromos fénykeltés térhódításával, a 19. század végén kezdenek el egyre nagyobb számban benyomulni az új eljárások , igaz, onnantól mind meghatározóbb módon: a röntgenkép, a kontraszt-anyagok használata, a képjavító eljárások, az ultrahang, az elektronmikroszkóp, a gasztroenterológiából induló üvegszál, majd az újabb generációs nagyeszközök (EEG, MRI, CT, PET) . Azok a háromdimenziós képalkotó eljárások, amelyek az informatika legújabb fejleményeinek köszönhetően mostanra rendelkezésre állnak, az emberi test minél pontosabb megjeleníthetőségével, ábrázolásával foglalkozó, s a szórvány-előzmények után a 15-16. század anatómiai illusztrációs „forradalmával” kezdődő „orvosi infografika” történetének aktuális végállapotát is jelentik.

2.    Az információkezelés és a memóriaműveletek támogatása már a szóbeliség időszakában megkezdődik: a verses forma, a poema medicum kezdetben a meglévő tudás átörökítésének megkönnyítését, később tanító célú sokszorosítását szolgálta, s jellemző, hogy a műfaj a nyomtatás megjelenése után is még jó ideig használatban maradt.  A növekvő mennyiségű releváns ismeretanyag megjegyezhetőségét, feldolgozhatóságát a (sokszor képes) könyvek szinoptikus táblákkal, szinopszisokkal, annotált tartalomjegyzékekkel való feldúsítása kezdte segíteni (Schultheisz, 2002), amíg a jellegzetes, egyre nagyobb példányszámban megjelenő kézikönyv-típusok, bibliográfiák és adatbázis-értékű, teljességre törekvő gyűjtemények – együttesen: az orvosi információszolgáltatás egyre fejlettebb, a 16. században kialakuló és a számítógépesítéssel zenitre érő formái (Bakker, 1998) – szükségtelenné nem tették az elme folyamatos „tűz alatt tartását”. Az ismeretek cseréjének és megosztásának történetileg kialakult három típusa (orvosok személyes találkozása utazással , orvoslevelezés, orvosi szakirodalom olvasása) nem egymást lecserélő, hanem időben egymás mellé kerülő megoldásokká váltak – mígnem mára a világháló integrált platformot kezd kínálni mindháromra.

3.    Az orvosi információs ciklus dramaturgiai csúcspontja a kezelésre vonatkozó döntés megszületése. Csak legújabban kezdik gondosan épített szakértői rendszerekkel támogatni a döntés-előkészítést, de mivel az általánosíthatóságnak és az algoritmizálhatóságnak mindenkori korlátai vannak, a tehermentesítés csak részleges maradhat, amit erősít a betegek élettanának (újabban már a genetikai örökségre vonatkozóan is feltárható) nagyfokú egyedisége. Az orvostörténet korábbi szakaszaiban egyfelől a standardizációs kísérletek jelentettek egyfajta automatizációt (hiszen azonosított esethez azonosított eljárást, gyógyszert rendeltek, szükségtelenné téve az eseti mérlegelést) . A másik tipikus döntéstámogatási eljárásban, a konzíliumban (több tudáshordozó több lehetséges megközelítés mozgósítását lehetővé tévő bevonása a diagnózisba vagy a döntésbe) a kommunikációs technológia által lehetővé tett távjelenlét jelent mindig új szakaszt .

4.    A műtéti, gyógyszeres vagy gépi kezelés mint beavatkozás mechanikus folyamat, az információs támogatási lehetőség itt csekély. Ebben a szakaszban válhat különösen meghatározóvá az orvos-beteg kommunikáció minősége. Ide tartoznak azok az állapot-figyelő (monitoring) és jelző-és riasztórendszerek, amelyek a kezelés során fellépő anomáliákra azonnali reakciót tesznek lehetővé. A technológiai csúcspontot ma azok az ú.n. augmentált valóság rendszerek jelentik, amelyek a műtéti helyek pontos reprezentációját és/vagy az emberi szem felbontóképességének korlátait átlépve mesterséges és megnövelt hatásfokú vizuális környezetet tudnak biztosítani a beavatkozás alatt.

5.    Az információs ciklus záró szakasza a visszacsatolás, amelynek eredménye a megismerés magasabb szintjén elinduló új információs ciklus. Ismeretelméleti szempontból a nagy változás itt akkor következik be, amikor a korábban individuális orvosi tapasztalat formájában felhalmozódó egyedi betegségtörténetek tanulságai adat-szinten is elkezdhetnek a kollektív tudásvagyon részévé válni. Közvetve, a megerősítések vagy a kudarcok feldolgozása révén a betegséglefolyások tanulságai ezidáig is be tudtak épülni az orvosi tudás alaprétegébe, de az adatkezelés nagy kalandjával (amely a 19. sz. utolsó harmada bürokratikus kontrollforradalmának kórházi nyilvántartásaival vette kezdetét, és napjaink elektronikus háttérrendszereiig jutott) az analitikának, a nagyobb felbontású elemzésnek nyílt meg az út. Az egymásra ható és egymással kapcsolatban álló hálózatos természetű élettani folyamatok minden eddiginél több változós, komplex megértése és leírása kezdődhetett meg, ami egyúttal a perszonalizálást, az egyedi kombinációk felismerését és megértését is támogatja .

E vázlatos áttekintésnek pusztán az volt a célja, hogy rávilágítson azokra a vizsgálati lehetőségekre, megközelítésekre, kihívásokra, amelyek egy információtörténeti nézőpont felől jelölnek ki kutatói kérdéseket, ismert tények és adatok új szempontú egymás mellé rendezésével. Így is kirajzolódnak olyan kérdéskörök, ahol látszik, hogy ugyancsak van még teendő és elvégezni való (főleg diakróniában, egy-egy jól körülírható jelenség teljes kultúrtörténeti rekonstrukciójával). Az igazi „izgalmak” ezt követően kezdődhetnek, amikor az orvosi információtechnológia innovációs hullámainak és az orvosi tudás gyarapodásának kronológiailag és összefüggéseiben feltárt mintázatait friss modellekbe építve kapcsolatba kezdjük hozni más, eddig attól külön tárgyalt történeti kérdésekkel, kölcsönös magyarázó erő reményében.
Ez a tét talán arra ösztönzi a kor-történészeket, hogy az eddiginél nagyobb figyelmet szenteljenek az orvosoknak, mint aktoroknak és tudáshálózati csomópontoknak (de legalábbis szórvány-közlésekkel segítsék kollégáik ilyen irányú munkálkodását). Akiknél pedig létezik már az információáramlás iránti érdeklődés, az talán még inkább kiterjed az egészségügy minden szegletére. És viszont: a patinás, de egyre tartósabb szélárnyékba kerülő, nagy hagyományú orvostörténeti kutatások számára érdekes megújulási lehetőséget, figyelemfelkeltést, nagyobb láthatóságot kínálhat már az információtörténeti kontextus puszta megjelenítése is, akár adalékok feltárásáról, akár monografikus feldolgozásokról van szó.
Ennek a folyamatnak, egy új típusú diszciplináris párbeszédnek adhat lökést és inspirációt, ha megpróbáljuk az orvoslás információtörténetének lehetséges és tipikus kutatási tématerületeit csoportokba rendezni. A felsorolt kulcsszavak természetesen régóta vizsgált, jól ismert célpontjai a kutatói érdeklődésnek, csakhogy a kontextus jellemzően nem az információs folyamatok természetének feltárása, hanem a betegségformák és gyógyító praxisok múltjának számbavétele, adatolása. Megjegyzést, lábjegyzetet csak különösen indokoltnak érzett esetben fűzök az egyes tématerületekhez.

Az orvoslás információtörténetének tematikus csomópontjai

•    Az orvosi tudás születése, fejlődése, áramlása, cseréje, akkumulációja, terjedése (Főemlősök betegségismerete és öngyógyítási technikái.  Népi gyógynövény- és gyógyszerismeret. A gyógyító mesterség tudáskincsének átörökítési technikái. Orvosi tudáscsere-formák, az orvosi ismeretek oktatásának kezdetei, az anatómiai, epidemiológiai, farmakológiai tudás forrásai és kumulativitása. Kísérletezés, nyilvántartás, betegkövetés, mérési eljárások. Nagy orvosi rendszerek (keleti, nyugati, védikus, stb.) találkozása és keveredése. Tanácsadás és prevenció. Átjárás a professzionális és laikus tudásközösségek között.

•    Az orvoslás ismeretelméletének történetéhez (Ókori görög orvosok mint ős-szemiotikusok. Mágia, rítusok, szent és profán az orvoslástörténelemben. Analógiák és transzformációk a megismerésben: más tudásterületek befolyása az orvoslásra, ill. gyógyszerismeretre, az orvosi tudás megtermékenyítő hatása a tudás más tartományaira. Az orvosi tudás, az egészségügyi specialisták tudományos, irodalmi és hétköznapi reprezentációja. Nevezéktan (specialisták, betegségek, eszközök, intézmények és kapcsolódó jelenségek elnevezése és a kifejezések vándorlása nyelveken, téren és időn át). Az orvoslásra vonatkozó meta-tudások története (az orvoslástörténet, orvos-szociológia, orvos-etika kezdetei és fejlődése). Zártság és nyíltság az orvosi-és gyógyszerismeretben. Táv-orvoslás, táv-diagnózis, táv-konzílium, táv-terápia.

•    Az orvos mint tudásspecialista és tudáshálózati csomópont (Vándorló orvosok mint információs ágensek, tanácsadók, kémek, stb. Orvos-levelezések, „orvosbokrok”, orvoshálózatok, orvosi ismeret- és tudás-átadási láncok, orvos-szakmai találkozók, konferenciák, kiállítások. Tudásmintázatok orvos-családokban. Az orvosi tudás hibridizálódása más ismeretekkel. Orvosok mint az ”értelmiségi közélet” résztvevői.)

•    Az orvoslás vizuális információtörténete (Beteg, betegség- és orvos-ábrázolások, az emberi test és annak rendellenességeinek képi megjelenítése, ikonográfiája. 

3. ábra Florence Nightingale mortalitási infografikája 1858-ból

Orvosi illusztráció, anatómia és anatómiai megjelenítés-típusok, innovációk, standardizációk. Az orvosi képalkotó eljárások és eszközök története. Orvosi fényképezés. Orvosi térképészet  és infografika.  Képgyűjtemények. Szemléltetés. Betegségek képi metaforái és toposzai. A gyógyítás rekvizitumainak (orvosi öltözetek, felszerelés, eszközök, épített környezetek, bútorok, berendezési tárgyak, gyógyszertartók) design-ja, szemiotikája és információ¬építészete.)

•    A tárgyiasított orvosi tudás (Orvosi ismeretek rögzítése, sokszorosítása, továbbítása , hozzáférhetővé tétele. Orvosi memóriatechnikák, tanköltemények. Korai és későbbi adatbázisok. Kéziratok, azok másolása, cseréje. Sokszorosítási eljárások, nyomtatás. Az orvosi könyvkiadás kialakulása, intézmény- és műfajtörténete.  Tankönyvek és más segédanyagok, ezek szerepe és értéke a tudásfolyamatokban. Orvosi és gyógy¬szerészeti dokumentumtípusok kialakulása és fejlődése. Az orvosi szakirodalom története, kézikönyv-típusok. Orvosi információtechnológia. Médiumok: a modern tömegsajtó, a rádió, a televízió és az Internet hatása orvosi ismeret-mintázatokra. Orvosi magán- és szakkönyvtárak, kéziratgyűjtemények és azok használat- és nyilvánosságtörténete, beleértve a digitalizálást és a digitális közzétételt.

•    Az orvoslás kontrollstruktúráinak fejlődése (A jogalkotás és jogszolgáltatás döntéstechnológiája és gyakorlata. Szabadalmak, know how, standardizáció. Járványügy. Engedélyezési és tiltási, higiéniai normaalkotás, közvetítés és érvényesítés. Gyógyszerekkel és praktizálással kapcsolatos előírások, rendelkezések. Az egészségügy politikai percepciója. Orvospolitika. Tiszti főorvosi rendszer és mentőszolgálat mint társadalompolitikai reflexió. Ipari kémkedés és tudásmegosztás. (Tömeg)tájékoztatás, népszerűsítés, ismeretterjesztés.)  

A felsorolt ”tárgyakkal” az információtörténeti fókusz rögzítése után is sokfajta, azonos értékű történeti megközelítés foglalkozhat. Sok izgalmas kontextus képezhető az intézménytörténet,  a hatásokra és a tartalom befogadásának mintázataira érzékeny sajtó-és könyvtörténet illetve a technikatörténet felől. Nagyon ígéretesnek tűnik a mikrotörténeti nézőpont érvényesítése is, ahol – sok egyéb mellett – egy új arcképcsarnok is felépíthető az orvostörténet nagy gyógyítóinak panteonja mellé: az orvoslás információtörténetének óriásaié.
 Talán nem véletlen, hogy ennek a diskurzusnak a talán leginkább emblematikus alakja,  John Shaw Billings (1838–1913) iránt az elmúlt években elképesztően megnőtt a kutatói érdeklődés (Cassedy, 2010 Garrison, 2012 Lydenberg, 2013).  Az amerikai polgárháború egykori tiszti főorvosa, a National Library of Medicine (és elődkönyvtárának) megalapítója, az orvosi adattermelés feldolgozhatóvá és visszakereshetővé tételének pionírja, az orvosszakma ”bibliájának”, az Index Medicusnak az elindítója (1879) a digitális forradalom tükrében vált különösen fontos határkővé. (Hát még ha hozzátesszük, hogy Billings az orvosi statisztikák demográfiai adatokkal való párosításának lehetőségeit kutatva kezdett kísérletezni a lyukkártyás adatrögzítéssel, amely később fiatal munkatársa, Herman Hollerith révén a modern számítástechnikához vezető egyik kiemelt lépcsőfokként került bele minden informatikatörténeti krónikába.) Hagyjuk egyelőre nyitva a kérdést, hogy Billings mellé még kiket kellene sorolnia az információtörténészeknek: előbb egyáltalán induljon el a diskurzus

4. ábra Az Index Medicus régi, bekötött kötetei

Irodalom

ARNOLD, P., REILING, J.: Homing Pigeons as Medical Messengers Journal of the American Medical Association 1999 Vol. 281 No.4, p308t, 2-3. (Reprint of a letter to the editor, appeared in the January 28, 1899 issue of the Journal)  
BAKKER, S. : Az információszolgáltatás számítógépesítése az orvostudományban
Tudományos és Műszaki Tájékoztatás 1998/3-4 (45) 112-114.
BLACK, A. Information and Modernity: the History of Information and the Eclipse of Library History Library&Information History, 1998/1 Vol.14. 39-45.
BLACK, A.: The Library as Clinic: A Foucauldian Interpretation of British Public Library Attitudes to Social and Physical Disease, ca. 1850-1950 Libraries & Culture 2005 Vol. 40, No. 3, Summer 416-434.
CASSEDY, J. H.: John Shaw Billings: Science and Medicine in the Gilded Age Xlibris, Corp. 2010
CORTADA, J.W.: Shaping Information History as an Intellectual Discipline Information & Culture: A Journal of History 2012 Vol. 47. No.2. 119-144. http://dx.doi.org/10.1353/lac.2012.0008
DÖRNYEI S.: John Shaw Billings Orvosi hetilap 1962 (103.évf.) 49.sz. 2329-2331.
FRŐCHLICH, I. , BÁCSKAY, A. : Az ókori közel-keleti orvosi szövegek kutatásának helyzetképe Kaleidoscope, 2010 Vol.1. No.1. 5-20.
GARRISON, F. H.: John Shaw Billings: A Memoir (Classic Reprint) Forgotten Books, 2012
HOFFMANN, G. (szerk.): Peregrinuslevelek 1711-1750. Külföldön tanuló diákok levelei Teleki Sándornak Szeged, JATE, 1980
HUNTER, M.D., DE ROODE, J.C., LEFEVRE, T.: Self-Medication in Animals Science, 2013 (340) 6129. http://dx.doi.org/10.1126/science.1235824
JÓZSA, L.: Betegségek, kóros állapotok ábrázolása egyiptomi alkotásokon Kaleidoscope, 2012 Vol.3. No.5. 1-12.
KAPRONCZAY, K.: A magyar orvosi szaksajtó- és könyvkiadás a reformkorban és a neoabszolutizmus korában (1831-1867) Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum Budapest, 2004
KELEMEN, K., KELEMEN, E.: A boszorkánygyökértől a penicillinig Medicina, Bp,1962
KITTLER, F. : Optikai médiumok Magyar Műhely Kiadó-Ráció Kiadó, 2005
KOCH, T.: Cartographics of disease: maps, mapping, and medicine California US ESRI, 2005
KOCH, T.: Mapping the Miasma Cartographic Perspective 2005 Fall (No.52). 4-27. és 90-94. http://dx.doi.org/10.14714/cp52.376
KOCH, T.: Disease Maps. Epidemics on the Ground Chicago, Chicago University Press, 2011
KRÁSZ L.: Az adatoktól az információig, az információtól a tudástermelésig.
Az egészségügyi jelentés-írás gyakorlata(i ) a XVIII. századi Magyarországon Századvég 2013/4 (70.) 155- 187.
LYDENBERG, H. M.: John Shaw Billings: Creator of the National Medical Library and Its Catalogue, First Director of the New York Public Library Literary Licensing, LLC 2013
NÉMETH, L: Orvostörténet és szellemtudomány In: Európai utas Magvető, 1973 546-566. (Az írás 1934-ben készült)
NEMES, CS.: Az orvoslás és a test újjászületése a reneszánsz korában Magyar Tudomány  2008/9 1039-1054. http://www.matud.iif.hu/08sze/02.html  
RÁDÓCZY, GY.: Régi gyógyszerészi mértékegységek és kialakulásuk története
Orvostörténeti Közlemények 25 (1979) 229-241.
RÓZSA Gy.né: 70 éve halt meg John Shaw Billings Orvosi Hetilap 1983 (124. évf.) 36. sz. 2191-2192.
SZABÓ, GY.: A salernói orvosi iskola tanácsai Erdélyi Múzeum 1996/1-2 146-160.
SCHULTHEISZ, E.: A tanköltemény az orvosi oktatásban Orvostörténeti Közlemények 2002 (178-181) 5-22.
VAJKAI, A: Népi orvoslás a Borsavölgyében Kolozsvár, Erdélyi Tudományos Intézet, 1943 1-187.
VASAS L.: Az orvosi szakirodalom adattárai 1. Medline – mindig és mindenhol Nőgyógyászati Onkológia, 2008 13. 92-96.
Z. KARVALICS, L.: Az információs társadalom születése, mint vizuális kaland az Egyesült Államokban In: Amerikanisztika és vizualitás. Metszéspontok az információs társadalom horizontján Szerk.: Tóth Zsófia Anna, Vajda Zoltán Americana E-books, 2012
http://ebooks.americanaejournal.hu/books/amerikanisztika-es-vizualitas/
Z. KARVALICS, L.: Két embernyi védelem. A mesterséges fénykeltés információtörténetéhez
Liget, 2012. október 21-31.
Z. KARVALICS, L.: Bevezetés az információtörténelembe Gondolat, 2004

Képek forrása:

1. ábra Feliratok Shepseskaf ‘ankh sír-bejáratának két oldaláról.  The Art Newspaper

http://www.theartnewspaper.com/articles/Ancient-physicians-tomb-discovered-in-Egypt/30798

2. ábra Számológép a minőségi vérkép elkészítéséhez (1920-1945). Dr. Nemes Csaba gyűjteményéből. http://www.elitmed.hu/ilam/interjuk/foliansok_illusztracioi_hatasara_kezdett_orvostorteneti_targyak_gyujtesebe_8267/

3. ábra Florence Nightingale mortalitási infografikája 1858-ból. http://www.coolinfographics.com/blog/2009/11/25/florence-nightingale-causes-of-mortality-infographic-from-18.html

4. ábraAz Index Medicus régi, bekötött kötetei. http://www.allpurposeguru.com/2013/09/government-websites-you-should-know-about-medline-plus/